Kaptunk egy rém unalmas színű és fazonú pólót néhány hónapja. Ránéztem és már akkor azon gondolkodtam, hogyan lehetne felturbózni kicsit. A tavalyi nyári pizsamák már erősen hasvillantósak, így evidens volt, hogy pizsamafelső lesz belőle. Kerestem hozzáillő pamutpólót a kiselejtezett kupacban és ötleteket gyűjtöttem a rátét megoldásokhoz. Nagyon klassz témákat találni, vannak egészen egyszerűek és sok gyakorlatot igénylőek is. Szándékosan nem akartam túlbonyolítani a dolgot, mégiscsak egy pizsamáról van szó. Egy repülőre esett a választásom, gyorsan meg is rajzoltam hozzá a sablont.
Rátettem a sablont a pólóra, átrajzoltam, majd körbevágtam a mintát.
Egyszerűen körbevarrtam a repülőt, a szélétől kb. 1 mm-re. Praktikus pólóanyagot használni, mert nem foszlik az anyag széle. Egyedül arra kell figyelni, hogy az anyag rugalmassága következtében ne nyúljon meg a minta varrás közben. Illetve vasalj, ahol tudsz, szebb lesz a végeredmény. (Nálam persze este megint nem került elő a vasaló.)
A kondenzcsíkot megrajzoltam ceruzával, majd keskeny szélességű cikkcakk öltéssel véglegesítettem.
Készült a felsőhöz egy rövidnadrág is, a repülő anyagából (részletes elkészítési útmutató itt), így teljes lett a szett.
Tetszett a végeredmény a tulajdonosnak is, aki hajlandó volt (részben) megszakítani az üvöltözős-rohangálós oroszlános játékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése