2013. augusztus 21., szerda

Játékkonyha

Mindig is odáig voltam a házi készítésű gyerekkonyhákért. Akinek van elég ideje, és hozzám hasonlóan érez magában késztetést, az feltétlenül vágjon bele!

Sokáig nézegettem az interneten keringő rengeteg ötletet és egyik jobban tetszett a másiknál. Leginkább a bútorátalakítós változatok nyűgöztek le, mindig rádöbbenek, hogy a kreativitás határtalan. Sokáig keresgéltem is az ennek megfelelő bútordarabot, de valahogy egyik sem tetszett igazán. Túl nagy volt, vagy nagyon macerás lett volna átszabni. Aztán egyik nap leültem és pontosan megterveztem, hogy miként is képzelem el ezt a relatíve kevés helyet foglaló, nagyon egyszerű kis gyerekbútort. Közösen kiszámoltuk, hogy nagyjából mennyi lenne az anyagköltség és úgy döntöttünk, hogy inkább a barkácsolást választjuk.

Itt tartunk most. Van még mit finomítani rajta, kiegészítőket venni, de kezdetnek megteszi és egyelőre a kis szakács sem panaszkodott.




(Hozzáteszem, a munka kivitelezési részét ezúttal apa végezte, én csak, mint koordinátor és ötletgazda szerepeltem a projektben.)

Jó tanács a készítéshez

Mielőtt belevágsz, mindenképp mérd le alaposan a rendelkezésre álló helyet, mert ez lesz a kritikus paraméter. Azt is vedd számításba, hogy ha esetleg át kell rendezni a szobát / lakást, lesz-e elég helye a bútornak, vagy folyton csak kerülgetned kell majd. A gyerekeknek nem a méret és a kidolgozottság a lényeg, tulajdonképpen bármivel eljátszanak. Meggyőződésem, hogy az ilyen típusú gyerekjátékokat a szülő kicsit magának is veszi vagy csinálja, ezt jó időről-időre tudatosítani magadban.


A mi minikonyhánk paraméterei: 80 cm széles és 40 cm mély a "munkafelület".  Első körben csak mosogatót és sütő-főzőlap kombinációt szerettünk volna. A kiegészítők nagy részét (fogantyúk, sütő gombjai, falikar, műanyag tárolók) a svéd áruházban szereztük be, a bútorlapokat pedig egy barkácsáruházban vágattuk méretre. Amire még szükség volt, az egy kis darab öntapadós fólia, egy csaptelep, fémtál a mosogatónak és néhány ív dekorszivacs a főzőlapokhoz. Ezenkívül természetesen a pántok, csavarok, szögek, stb.

Ahogy a képen is látszik, az eszközök egyelőre eléggé hiányosak, de ez egyáltalán nem hátráltatja a szerepjátékot.




Beszereztünk néhány vágható zöldséget, és a festett kavicsok egy része is alapanyag lett a főzőcskézéshez.





A fiús anyukákat is konyhakészítésre buzdítanám, sosem elég a házias férfiakból. :)

2013. augusztus 19., hétfő

Kavicsfestés - első tapasztalatok

Ezidáig csak gyönyörködtem a szebbnél szebb, festett kavicsokban. A kánikula miatt a fél életünket a Duna parton töltöttük, így nem esett nehezemre érdekes alakú kavicsokat keresgélni és végre kipróbálni ezt a fajta alkotási módot.

Ha még nem próbáltad, csak hozzám hasonlóan kacérkodsz a gondolattal, csak ajánlani tudom. Összesen 2-3 órát festegettem és ez lett az eredménye.



Messze vagyok még a gyakorlott kavicsfestőktől, de már most rengeteg tapasztalatot szereztem, amiket szeretnék megosztani veled.

Ezekre lesz szükséged


  • kövek, kavicsok minél többféle méretben és alakban

  • festék (vízbázisú akrilt és temperát használtam)

  • ecsetek (kavicsmérettől függetlenül elég sok apró részletet kell kidolgozni, ezért legyen kéznél 0-ás, 1-es, vagy kettes ecset is)

  • vékony alkoholos filc (témafüggő, hogy érdemes-e használni, ételeknél pl. nem igazán kellett)

  • lakk (akril lakk spray-t használtam): erre azért van szükség, hogy időtállóak és nem utolsósorban szép, fényesek legyenek a kavicsok

Válassz témát


Érdemes valamilyen téma mentén elindulni, ötleteket keresni a világhálón. Ha gyerekjátéknak szánjátok, akkor azért, ha pedig dekorációs célt szolgáltok vele, akkor is figyeljetek, hogy harmonizáljanak egymással a kövek.

A kép alapján nem nehéz kitalálni, hogy három témában "indultam el": zöldségek-gyümölcsök-készételek, állatvilág és emberek. Az a tervem, hogy folyamatosan bővítem mindhárom készletet, idővel pedig a pici is besegít majd. Egyelőre csak abban segédkezik, hogy felismerhető lett-e a végeredmény, illetve előszeretettel játszik velük.





A természet és az emberek vonal még elég kezdetleges, de így is nagy volt az öröm.




Főbb lépések


  1. Por-és zsírtalanítás: ez azért kell, hogy megfelelően tapadjon rájuk a festék. Én csak áttörölgettem őket egy száraz ronggyal, mert nem voltak túl koszosak. 

  2. Festés: 

    • Rétegenként kell festeni a kövekre, ezért időigényesnek mondható a folyamat, hiszen a papírhoz, vászonhoz képest jóval több a száradási idő.
    • Több követ fess egyszerre, így hatékonyan ki tudod használni a hosszú száradási időt.
    • Kevés vizet használj. Ha nem muszáj, ne hígítsd a festéket, mert minél töményebb, annál jobban fed.
    • A világos színeket nekem több rétegben is át kellett festenem, hogy megfelelően fedjen (főleg sötét köveket használtam), de gondolom ez festékfüggő is.
    • Bátran keverd a színeket!

  3. Kontúrok: ez a lépés témafüggő és természetesen elhagyható, ha nem tartod szükségesnek. A kontúrok kiemeléséhez alkoholos filcet használtam, de csak akkor, amikor már teljesen megszáradt a festék.

  4. Lakkozás: olvastam több helyen, hogy körömlakk is megfelel a célnak, én ezt nem próbáltam. Az akril lakk spray-t praktikusabbnak véltem, mert így biztosan nem kenődik el az aprólékos minta sem a felületen. Kivéve, ha túl közelről fújjuk rá a lakkot, sikerült egy ilyen tapasztalatot is begyűjtenem. :)

Bátran vágj bele, ha eddig még nem tetted! Garantált sikerélmény és egy igazán egyedi játék / dekorációs elem születik a kezetek alatt, relatíve kevés idő alatt.

2013. augusztus 15., csütörtök

Vonatos párna

Párnamániában szenvedek. Nem is a párnák érdekelnek, hanem a huzatok, egyszerűen képtelen vagyok elmenni egy-egy tetszetős darab mellett. Hiszem, hogy a lakás hangulatát nagyban meghatározzák a jól megválasztott textíliák. Ha pedig megunja az ember, akkor neki lehet állni az új garnitúra kitalálásának, összehangolásának. Hmmm, de szép is ez! Ha tehetném, 1-2 évente lecserélném a lakásunk teljes textilarzenálját, már ha el tudnám pakolni a régit, mert attól sajnos képtelen lennék megválni.

A párnahuzatokra visszatérve, rengeteget készítettem már, de szinte mindet ajándékba adtam és sajnos nincs is róluk képem. Kivéve erről a szettről, amit lassan másfél éve készítettem a fiamnak, aki akkoriban még alig volt nagyobb egy cipős doboznál. A vonatos téma adta magát, mert 3 párnát szerettem volna felöltöztetni.

Hozzávalók

  • anyag a párna huzatához (ha ugyanilyen, belebújtatós huzatot csináltok, akkor a párna hosszát 2x és a párna szélességét kell alapul venni a pontos méret kiszámításához)
  • anyagdarabok a mintá(k)hoz
  • cérna (a rávarrásnál használt öltéstípusokhoz rengeteg cérna kell)

Szint

Gyakorlott.

Elkészítési idő

2-4 óra (attól függően, hogy a mintát is mi készítjük-e el).

Lépésről lépésre


Összeszedtem az itthon kallódó anyagvégeket és nekiláttam a minta megrajzolásának. Mint mindig, az internet most is elegendő inspirációt adott, és mivel nem akartam túlbonyolítani a vonatokat, ezt az egyszerű vázlatot néztem ki.

Az anyagok összeválogatásánál az összhang az elsődleges, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A pöttyös és a csíkos anyag is tökéletesen megfér egymás mellett, de nyugodtan válogass anyagösszetételében eltérő textíliákat is. Emellett az sem mindig igaz, hogy a színek összehangolására különösen figyelni kéne, mert igen furcsa színek is alkothatnak tökéletes egységet.

Miután megrajzoltam a mintát, kivágtam a részeit papírból, hogy ki tudjam szabni.



A párnahuzatot ezután szabtam csak ki, de teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben vágjátok ki az anyagdarabokat. Anélkül, hogy összevarrtam volna a párnahuzatot (ami ebben az állapotában egy hosszú anyagcsík volt), rátűztem a mozdony részeit. Először természetesen rápróbáltam a párnára, hogy tudjam, pontosan hova is kell tenni a mintát.

Ha kisebb a minta, csúszós vagy foszlik az anyag, érdemes lefércelni varrás előtt.




Eredetileg úgy terveztem, hogy cikk-cakk varrással rögzítem a vonatot a huzatra, de meggondoltam magam. Azt szerettem volna, ha a varrás erőteljesebb, ezért a sűrűbb és szélesebb applikálási módot (ill. öltésformát) választottam, valamint fehér cérnával dolgoztam.



Miután elkészültem a minták felvarrásával, összevarrtam a huzatot. Mivel a párna viszonylag kicsi (kb. 35 x 35 cm), ezért egy egyszerű, "belebújtatós" változat mellett döntöttem.




Az a legjobb érzés, mikor kész a szett, ránézel és még tetszik is. Íme néhány kép közelebbről.




Tapasztalatok


Nincsenek kifejezetten ehhez a projekthez köthető tapasztalatok, inkább olyanok, amik általánosságban a rávarráshoz kapcsolódnak.

Az öltés kiválasztásánál vedd figyelembe az alábbiakat:
  • mennyire kicsi a minta (kisebb mintánál értelemszerűen kisebb és sűrűbb öltést használj)
  • milyen távol vannak egymástól a varrások (minél közelebb, annál kevésbé mutat jól két széles öltés egymás mellett)

Fontos még az is, hogy gyűrődik-e az anyag, mert ha igen, felvarrás előtt érdemes alaposan átvasalni.