Ami ráadásul egy kötény lett, anyának és lányának. Cuki, csajos, fodros, sárga-kék, és nem csak főzni lehet benne, de jelmeznek sem utolsó.
Csináltam már kötényt a legkedvesebb középiskolai kémia tanáromnak, a barátaimnak, a húgomnak, de a nagyobbik fiam is kapott már. Kötényt varrni nagyon egyszerű, ha tudsz például párnahuzatot készíteni, nyugodtan nekiállhatsz. Néhány egyenes varrás és pánt, és már kész is! Egyszerűsége mellett még azt szeretem benne, hogy sokféleképpen variálható a szabásmintája. Csinálhatod extra csajosra, fodrokkal, masnikkal, vagy kiszabhatod egyben is és szinte csak kötőket varrsz rá. A lényeg, hogy garantáltan örömödet leled a készítésében és az is örül majd neki, aki kapja. Mert ki ne szeretne egy egyedi kötényt magának?
A Minion kötény pamut lepedővászonból készült, így előtte be kell avatni az anyagot. A sárga és a kék színnek pontosan ilyen árnyalatúnak kell lennie, ez némileg megnehezítheti az anyagbeszerzést. Nekem szerencsém volt, a második üzletben találtam megfelelőt. A csajos szabásmintámat választottam, ami két fő részből áll: egy majdnem négyzet alakú mellrészből és egy húzott szoknyából (ami tkp. egy téglalap). Ezenkívül már csak a nyak- és a derékpántot kell elkészíteni hozzá.
Vasalás és szabást követően nekiláttam az arc elkészítésének. A szemüveg pántjával kezdtem, amit a legkisebb cikkcakk öltéssel varrtam rá a sárga anyagra.
Ezután felkerült a helyére a szem és a szemüveg is, szintén cikkcakk öltéssel rögzítve. A pupilla és a száj megrajzolásához textilfilcet használtam, de szerintem az alkoholos filc (illetve a kézzel átvarrás) is tökéletes megoldás lehet.
A következő lépés a nyakpántok elkészítése volt. A hosszuk függ a mérettől, szélességük opcionális, olyat csinálj, amilyet szeretnél.
A kötény mellrészét duplán szabtam, hogy ne látszódjon a szemek mintája a túloldalon. Ehhez "szendvicsbe" tettem a pántokat a két külső résszel. Alulról fölfelé ezek a rétegek: mellrész szemekkel, pántok, mellrész másik - üres - fele. A fekete nyíl mentén körbevarrtam a szendvics-négyzetet, amit ezután már csak ki kellett fordítani.
Kifordítás után a helyére kerültek a kötők és a mosoly is. Egy díszítő varrást követően így nézett ki a kötény mellrésze.
A szoknya rész tulajdonképpen egy nagyméretű téglalap, ami ennél a Minion-os verziónál két részből áll: egy keskenyebb sárga részből és a szélesebb kékből. Elsőként ezt a két részt varrtam egymáshoz.
Utána beszegtem a téglalap két oldalát és az alját is (a kék részt), a tetejét pedig úgy hagytam, mert oda kerül majd a mellrész, illetve a derékpánt (éppen ezért szükségtelen lett volna eltisztázni).
Szerettem volna, ha húzott a szoknya része a köténynek, ezért összeráncoltam a sárga anyag tetejét. Ezt úgy tudod a legegyszerűbben elérni, hogy nagyméretű öltéssel varrod át az anyag tetejétől kb. fél-1 centire, majd anélkül, hogy eltisztáznád a végét, megfogod az egyik szálat és elkezded húzni rajta az anyagot. Ugyanezt kell csinálni az anyag másik végén is, egészen addig, amíg a kívánt rakott hatást el nem éred. Ennél a lépésnél figyelj arra, hogy a kötény biztosan elég széles legyen és körbeérje leendő tulajdonosát.
A következő lépés a mell- és a szoknyarész összevarrása. Jelöld be a középpontokat mindkét résznél és illeszd össze őket, tűzd le, majd varrd át.
Ha ezzel meg vagy, nincs más hátra, mint a derékpánt elkészítése. Csinálhatsz egyszerűen egy különálló pántot, amit csak rávarrsz a külső részére, vagy választhatod az alábbi megoldást is, ami egy kicsit bonyolít a helyzeten, viszont sokkal igényesebb és szebb lesz tőle a kötény.
A derékpánt két hosszú csíkból áll. A nyakpántokhoz hasonlóan tetszőleges a szélessége, a hossza pedig attól függ, hogy mekkora derékra készíted. Egy vékonyabb felnőtt nőnek 140 centisre szoktam szabni (ez a csík általában pont olyan hosszú, mint az anyag szélessége), óvodás-kisiskolás méretű kötényhez pedig elég a 100-110 cm.
Az alábbi módon, vagyis, amikor az egyik pántrész elöl, a másik pedig hátul halad, sokkal szebb lesz a kötényed hátoldala, hiszen ott is az elvarrott pánt látszik majd. Elsőként tűzd oda a pántokat egyszerre mindkét oldalhoz így, ahogy a következő képen látható. Ez kicsit nehézkes, de hidd el, megéri rászánni ezt az extra időt.
Ha a tűzéssel kész vagy, kezdd el le (és össze) varrni a pántokat. Amikor elérsz a két végéhez, akkor varrd úgy, ahogy a következő képen látható. Követheted az anyag szélét is, de szerintem így, hegyesebben sokkal szebb lesz.
Miközben varrsz, tulajdonképpen "befordulsz" a pánt végénél, így a végeket már ennél a fázisnál el is készíted. A pánt végétől visszafelé varrj kb. 10 centit, majd átmenetileg fejezd be a varrást és fordítsd ki őket. (Pont így készült a
nyári sapka kötője is.)
Ezután nincs más hátra, mint elkészíteni a pánt felső részét is úgy, hogy mindkét pánt-fél ugyanolyan magasságban legyen. Ha ezután végigvarrod a pántot (az alsó részt is pluszban), akkor kész is vagy! Sajnos az imént említett néhány lépésről nincs képem, remélem érthető a leírás illusztráció nélkül is. Ha mégsem, szívesen segítek. :)
Vasald át a kész kötényeket és gyönyörködj a végeredményben! A Minionok sokfélék, variáld a kötényeket is kedvedre! Csinálhatsz lila verziót is, de a rajzfilm további szereplői közül is válogathatsz, ha családi ajándéknak szánod őket.
És ne feledd, egy sárga pulcsi és kék harisnya kell csak, és máris kész a farsangi jelmez.