2013. június 28., péntek

Csinálj poncsót fürdőlepedőből!

A múltkori strandolás alkalmával kissé hűvös volt az idő (mondhatni egész kellemes), ahhoz legalábbis mindenképp, hogy a vízből kimászó gyerek csak úgy, vizesen rohangáljon. Megpróbáltam bebugyolálni és rávenni arra, hogy az ölemben maradjon míg megszárad, de hiába. A szomszéd pléden hasonló volt a helyzet azzal a különbséggel, hogy anyukának volt a táskájában egy fürdőponcsó (fogalmam sincs, mi a hivatalos neve), amit egyszerűen csak rádobott a picire, aki már szaladt is tovább.

Annyira egyszerű megvarrni, hogy már ott, a strandon eldöntöttem, a fiam is kap egy ilyet! Ha nem cifrázzátok túl, kb. fél óra alatt elkészíthető az egész.


Hozzávalók

  • frottír anyag (kb. 1,5 m) vagy 1 nagyobb és egy kisebb törölköző (én ezt a verziót választottam)
  • cérna, olló


Szint

Kezdő.


Elkészítési idő

30-60 perc (attól függően, hogy egy szimpla poncsót csinálsz-e, vagy olyan szörnyecskét, mint az enyém)

Elkészítés





Először szabjuk ki a főbb részeket:

  • kapucni: szabásmintához keresd elő a kedvenc kapucnis pulcsit és vedd le róla a szabásmintát. Érdemes ráhagyással dolgozni, hogy annyira ne legyen szűk. Egy 70x140 cm-es fürdőlepedő aljából le tudsz vágni egy akkora csíkot, amiből kényelmesen ki lehet szabni a kapucnit.
  • poncsó rész: Ami marad a nagyobb törölközőből.
  • fogak: egy kisebb kéztörlőből vágtam ki az 5 foghoz szükséges anyagot.
  • szem: egy nagyobb kör (szintén a kéztörlőből), és a pupilla (maradék anyagból)





Ezután varrd össze fehér háromszögeket, majd fordítsd ki őket, belőlük lesznek a fogak. A szemet tetszés szerint alakíts ki. A kapucni két oldalát is varrd egymáshoz.



Varrd rá a kapucnira az arc részeit. Érdemes rápróbálni a gyerkőcre, hogy nagyjából jó helyen legyenek.



A maradék törölközőt hajtsd ketté és keresd meg a középvonalát. Vágj egy akkora nyílást, ami nagyobb a kapucni aljának kerületénél, de nem sokkal. Ennek a méretét érdemes jól kiszámítani, hogy ne legyen se túl szűk, se túl tág a nyílás.



Végül varrd hozzá a kapucnit a poncsóhoz. Én először behajtottam a nyílás széleit, ezután varrtam rá a kapucni alját, amit sikerült a fürdőlepedő szépen eldolgozott széléből szabni. Ha eddig még nem tetted meg, hajtsd fel a poncsó alját (azt a szélét, ahonnan levágtad a kapucninak való csíkot), és már kész is.

Remélem a használat során is beválik, és az elkészítése nagy öröm volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése